Illúziók

Plakat: Lévai Nóra (MFG-ART képgrafika)Plakat: Lévai Nóra (MFG-ART képgrafika)Két házaspár groteszk humorral megírt történetét négy színész meséli el. Az ötven éven át tartó, egymásba fonódó-gabalyodó történet során fokozatosan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, semmi nem úgy történt, ahogy a szereplők visszaemlékeznek az életükre. Az emberi érzelmek, az emberi emlékezet csupa illúzióból próbálja felépíteni a boldogságnak, a szerelemnek hitt légvárát. Az előadás fanyar, egyszerre kacagtató és melankolikus hangvételével, nemes szórakoztatás keretében szól férfi és nő drámai felismeréseiről.

előadások »

Ivan Viripajev, a fiatal orosz drámaíró nemzedék egyik legjelentősebb alakja, akinek az új évezred orosz színházának egyik kultikus darabjává lett Oxigén című művét szintén Viktor Rizsakov rendezte. Rizsakov a moszkvai Művész Színház egyik legelismertebb rendezője és színházpedagógusa, aki a Debrecenben a Vihar.Opus.Posth és az Aida mellett a Pécsi Országos Színházi Találkozó fődíját elnyerő Fodrásznőt állította színre.

rendező: Viktor Rizsakov | magyarországi ősbemutató: 2012. április 13.| Víg Kamaraszínház



Utolsó frissítés: 2012. november 30., péntek 13:29