|
1 / 5 oldal Fotó: Kotricz TündeAz egyetemes érvényű „magyar színházi nyelv" kutatása összetett folyamat, amely a kultúra számos szféráját érinti, és amelyben a Csokonai Színház fontos szerepet kíván vállalni. A színház igazgatója, Vidnyánszky Attila és munkatársai – dramaturgok, rendezők – csapata, a színház művészeti műhelye 2006-ban megfogalmazta célkitűzéseit. Összeállítottuk a törekvéseinket bemutató, illetve arról szóló írások, interjúk, valamint a számunkra fontos szellemi utakat jelző írások folyamatosan bővülő linkgyűjteményt is.
„A fák életteremtő, életvédő szervezetéhez kell hasonlítania a színházban minden közösségi építménynek. Gyökér a törzsért, törzs az ágakért, ág a termésért, szerves egységben egymásért, az életért teljesítik természetadta feladatukat. (...) Csak ezek a természetes "egy-ügyű" példák segítenek. Ilyen ősi, természetadta törvények alapján lesz közösséggé a család, a csoport, a társadalom, a nemzet." (Latinovits Zoltán)
A mi színházunk
Az egyesülő Európa egyik legaktuálisabb kérdése, hogy a nemzeti lét, a nemzeti kultúra vállalása összeegyeztethető-e a modernséggel. Meggyőződésünk szerint a Bartók és Kodály által zenében megfogalmazott eszmények a színház területén is érvényesek – a hagyományokból kiinduló kulturális megújulás a legmodernebb, leghaladóbb alkotói attitűd, nyitott a külföldi tradíciók befogadására is.
|