Kocsár BalázsKocsár Balázs karmester – Az 1926-ban bemutatott Háry János 2011-es műsorra tűzésében szerepet játszott az a törekvésünk, hogy minőségi cserét ajánljunk az operett helyett – a 20. századi magyar zene egyik legnagyobb alkotója, Kodály Zoltán szellemében. Első hallásra talán bizarrnak tűnik, de igaz: Kodály daljátéka nagyon hasonlít egy operettre. Nem véletlenül! Gondoljunk Kodály kortársának, Kálmán Imrének két világsikerére, a Marica grófnőre és A csárdáskirálynőre: ami Kálmán muzsikájában magyaros jellegű, az műdal.

Kodály saját korának népszínművekért és az operettekért rajongó nosztalgikus közönségét egy formailag szinte azonos művel akarta megörvendeztetni, amelyben a népies, a magyaros helyett a zene: magyar és népi. A Háry János minden dallama népi eredetű, kivéve a verbunkos intermezzót. Kodály nemcsak megirigyelte a műdalokra épülő magyaros operett sikerét, de pedagógiai hevülettel hitt abban, hogy lehet sikeres és népszerű, ami magyar, nem pusztán magyaros, ami népi, és nem csupán népies. A zene különlegessége, hogy a népdalfeldolgozások mellett alapvetően szimfonikus jellegű, tisztán zenei fogantatású, humoros, tréfás ötletekben, meglepő fordulatokban és hangszínekben gazdag hangszerelésű tételek is hallhatóak.

A Háry János műfaji meghatározását – daljáték – némiképpen pontosítani szükséges. A daljátékok (Singspiel) elsősorban olyan művek, amelyekben a „dal”, a zene a meghatározó, gondoljunk csak a műfaj legnagyszerűbb alkotására, Mozart Varázsfuvolájára. De jó példa erre a Carmen is: a német Singspiellel rokon francia opéra comique-ra is az jellemző, hogy a mű dramaturgiája, cselekménye a zenében történik, a próza csupán arra szolgál, hogy a nagy zenei felületeket megnyissa, lezárja, összekösse. A Háry Jánosra éppen a fordítottja igaz: a testes prózai részeket köti össze a zene, a muzsika színezi, aláfesti a történetet. Kodály daljátékának műfaji meghatározása ezért így volna találóbb: játék dalokkal.

Egy végigkomponált opera esetében a színpadi, drámai időt a zeneszerző által megírt muzsika határozza meg és határolja be. A Háry János esetében – a Kodály zenéje iránti minden tiszteletünkkel együtt – kevesebb kötöttséggel kell dolgoznunk a színrevitelnél, hiszen a Singpielekhez képest is a mű jelentős része éppen nem zene, hanem próza, ami színházat kíván. Ezért a karmester feladata a debreceni Háry esetében az, hogy a Vidnyánszky Attila rendező által megrajzolt drámai ív részévé, azt erősítővé tegye a zenét. A Háry János előadásainak tradícióját elsősorban a zenés előadások sora határozza meg – ennek a tradíciónak egyik problematikus pontja, hogy az operisták meg tudnak-e küzdeni szerepüknek azzal a tetemes részével, amely a prózai színészeknek is kihívást jelent. Debrecenben olyan énekesi és színészi gárdát láthatunk, amely mindkét „oldalról” megfelel egy zenés színházi előadás követelményeinek.

A Csokonai Színház repertoárján a világ operairodalmának nagy művei szerepelnek. Hogy csak a közelmúlt operáit említsem: Turandot, Aida, Borisz Godunov, A tüzes angyal, Carmen. Ezekkel együtt kötelességünk magyar művek bemutatása is: két legnagyobb nemzeti operánk, a Bánk bán és a Hunyadi László, a kortárs Ludas Matyi után ismét egy klasszikus következik: a Háry János.

Lejegyezte: Kornya István