A nagy Romulus

 

A nagy Romulus (Szélyes Ferenc)A nagy Romulus (Szélyes Ferenc)Nagyváradi Állami Színház - Szigligeti Társulat | április 12, 13, 14, 15, 16, | Csokonai Színház
A birodalom sorsa már eldőlt. Ami egyszer kinőtte ambícióit, annak törvényszerűen buknia kell. Mit tehet ilyenkor az utolsó római császár? - kérdezi híres drámájban Friedrich Dürrenmatt. Türelmesen kivár, tyúkokat tenyészt, és túlad a lomokon; a hivalkodó hatalom, az egykor civilizációként becézgetett történelmi kirakat haszontalan maradványain. "Politikai belátásom a semittevés" – vallja a pojáca, s leszámol magával a politikával is. Keserű komédia, aktualitása éppen időtlenségében érhető tetten, sokat ismételt (drámai) helyzet, amiben a korszak fölülírja magát az embert.

A Csokonai Színház szoros kapcsolatokat ápol a határon túli magyar színházakkal, ezek között is kiemelt szerepe van a Debrecennel testvérvárosi viszonyt ápoló Nagyvárad magyar társulatának, a nagyváradi Szigligeti Színháznak. Tavaly eladáscserénk volt: a Fodrásznőt vittük, Debrecenben pedig a Jelenetek egy kivégzésből című előadást láttuk vendégül, amelyben társulatunk tagja, Ráckevei Anna játszotta a főszerepet. Az idei évadban a Szigligeti Színházzal már bérletcserénk lesz: mi visszük Nagyváradra Az ember tragédiáját, és Debrecenbe jön a fenti Dürrenmatt előadás.

Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata »



Utolsó frissítés: 2013. április 13., szombat 18:56