Kitekintő: A román színház értékes exportáru

2012-ben 35 színházi fesztivált tartanak Romániában. A nagyok – a bukaresti UNITER, a szebeni, a craiovai Shakespeare-fesztivál – mellett szinte minden vidéki kőszínház kitalált az elmúlt évtizedekben valamilyen színházi – számos helyen nemzetközi – fesztivált. A nemzetközi érdeklődést kiváltó rangos színházi találkozók, fesztiválok, seregszemlék sora többek között azért jöhetett létre, mert van: szakmai összefogás.

Huszadik alkalommal tartották idén áprilisban Bukarestben a Romániai Színházi Szövetség (UNITER) gáláját, ahol az előző év legjobbjait az Oscar-átadásra hajazó külsőségek között díjazzák. Az eseményt élőben közvetíti a román televízió vezető csatornája és a rádió, követhető az interneten, külföldi sztárvendégek adják át a jelentősebb díjakat a különböző kategóriák győzteseinek. Bocsárdi László a „2011-es év legjobb rendezéséért" járó díjat Jacqueline Bisset angol filmsztár kezéből vette át.

Miért fontos ez? Mert ez az ünnep a román színházművészet tekintélyét mutatja hazai és nemzetközi porondon valamint egységét, toleranciáját és politikamentességét a szakmai berkekben. Az UNITER a színházi alkotók egyesülete, tagjai nem intézmények, hanem magánszemélyek. Ion Caramitru, a tekintélyes román színész és rendező, alapítása óta, 1990 februárjától elnöke a szervezetnek. Caramitru személyisége kiváló katalizátora volt egy független, de erős szakmai szervezet felépítésnek, működtetésének.

1990 óta Bukarestben rendezi meg az UNITER az országos színházi találkozót, a főváros és a kulturális minisztérium támogatásával. A találkozó programját három évre megbízott fesztiváligazgató válogatja és állítja össze, aki eddig többnyire egy kritikus (hölgy) volt. Van hivatalos program (15 válogatott előadás), de nincs verseny, nincsenek díjak. Gazdag a kísérőrendezvények – konferenciák, könyvbemutatók, kiállítások, off-előadások – programja. Az elmúlt évtizedben igyekeztek nemzetközi kitekintést is nyújtani, és ennek jegyében hívtak meg jelentős külföldi előadásokat olyan rendezőktől, mint Lev Dodin, Ascher Tamás, Thomas Ostermeier, Nagy József, Alvis Hermanis, Kama Ginkas, Krzysztof Warlikowski, Matthias Langhoff. A válság persze a legjobb törekvéseknek is gátat szab, és 2011-ben már nem jutott pénz ilyen horderejű produkciókra. Jelenleg Alice Georgescu kritikus a fesztiváligazgató, aki volt már válogató egyedül és több kritikusból álló bizottság tagjaként is. Ő az egyszemélyes válogatást tartja jobbnak, egységesebb végeredményt ígérőnek.

2012-ben – ha jól számolom – 35 színházi fesztivált tartanak Romániában. Szinte minden vidéki kőszínház kitalált az elmúlt évtizedekben valamilyen színházi – számos helyen nemzetközi – fesztivált. Ezek általában tematikus találkozók: monodráma, egyfelvonásos, bábszínház, gyermek-, ifjúsági színház, komédia, klasszikus, kortárs, román dráma, stúdiószínház, függetlenek kategóriákban. A vidéki fesztiválokat is támogatja a kulturális minisztérium, de elsősorban a helyi önkormányzat.

Románia legnagyobb nemzetközi színházi fesztiválja kétségtelenül a szebeni, „ahol mintegy 2500 színész lép fel a világ minden tájáról" – hirdetik magukról. Az ambiciózus fesztiváligazgató, Constantin Chiriac két évtized alatt a fesztivál támogatásához megnyerte a város polgármesterét, a kulturális minisztériumot, az államelnök védnökségét, európai uniós támogatásokat, szponzorokat, így 2010-ben a fesztivál költségvetése 5,8 millió euró volt (mai árfolyamon közel 1,7 milliárd forint, ami bőven meghaladja egy többtagozatú színház éves költségvetését). Idén a kulturális minisztérium felére csökkentette a támogatását és ezt a legendás szebeni polgármester sem tudta pótolni. A szebeni fesztivál komoly nemzetközi kapcsolatokat épített ki külföldi fesztiválokkal, színházi hálózatokkal. Hogyan tudott egy vidéki színész-igazgató ilyen jól eltájékozódni a nemzetközi színházi porondon? Hamar rájövünk, ha végignézzük a fesztivál programját. Ott találjuk olyan nemzetközi karriert befutott (és külföldön letelepedett) román színházművészek nevét, mint Silviu Purcărete, George Banu, Andrei Şerban, Matei Vişniec, akik a forradalom után rendszeresen „hazajárnak", szeretnek itt alkotni (rendezni, könyvet kiadni, konferenciákat tartani). És mellékesen hazahozzák a kapcsolataikat is.

A szakmailag legjelentősebbnek tartott nemzetközi színházi találkozó jelenleg a Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Craiován (az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának tagja, akárcsak a gyulai), amelyet 1994 óta rendeznek kétévente. Itt nincs sok előadás, de a színvonalat olyan rendezők garantálják, mint Robert Wilson, Oskanas Koršunovas és Purcărete (aki itt aratta első nemzetközi sikereit). A craiovai fesztiválnak bukaresti kihelyezett szekciója is van, ahol idén többek között Nikolaj Koljada szenpétervári Hamletje és Eugenio Barba „antropológiai" Othelló-ja látható.

Évente tartják Temesváron a román dráma fesztiválját. A nyolcvanas évek után 1995-ben indult az új sorozat, pár év múlva elhagyták nevéből a „kortárs" jelzőt, hiszen nincs évente egy fesztiválra való jelentős kortárs hazai dráma. A szervezők országos drámapályázatot is hirdetnek, idén a zsűri a beérkezett 31 mű egyikét sem találta méltónak „az év legjobb drámája" címre. Nemzetközi programjukba román drámák külföldi előadásai után 2012-ben már hét országból hívtak kortárs szövegeket feldolgozó produkciókat. A fesztivál célja a román dráma elhelyezése Európa színházi térképén, az „egység a sokféleségben" szellemében. Ezért nemzetközi zsűrire bízzák a díjak kiosztását.

Több romániai magyar színház is szervez jelentős nemzetközi színházi fesztivált. Tompa Gábor színházában, Kolozsváron, kétévente tartja meg az Interferenciákat. 2010-ben Krystian Lupa, Lars Norén, Nagy József, Matthias Langhoff, Valère Novarina előadásai mellett kitűnő román és magyar előadások szerepeltek a programban, nagy látogatottságú workshopot tartott Patrice Pavis színházszemiotikus. 2007-ben Bukarest mellett Kolozsvár is házigazdája volt az Európai Színházi Unió 17. Fesztiváljának. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt öt évben a kolozsvári sétatéri színházépületben több külföldi vendégjáték volt, mint a budapesti Nemzeti Színházban.

Még egy hatvanezres lakosú kisváros, Sepsiszentgyörgy polgármesterét is sikerült meggyőznie Bocsárdi Lászlónak, hogy másodszor is jelentős összeggel támogassa a REFLEX nemzetközi fesztivál megrendezését. A fesztivál elsősorban a közép-európai régió országainak „a saját színházi kultúrájukban díjazott" előadásaira épít, „jelentős nyugati színházi kultúrák úttörő előadásával állítva őket párhuzamba". Így a lengyel, magyar, cseh, román, litván kiválóságok mellett német, francia színházi műhelyek mutatkoztak meg Sepsiszentgyörgyön. Húsz évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgy adott otthont a legendás színházi kollokviumnak, a romániai magyar színházak találkozójának. Később ezt a gyergyószentmiklósi Figura Színház vállalta magára, és a romániai nemzetiségi (magyar, német, zsidó) színházak találkozójaként szervezi meg kétévente a parányi költségvetésből működő kísérleti színház profi menedzsmentje. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a kortárs román és magyar drámák előadásaiból rakja össze évente a dráMA elnevezésű színházi találkozót. Balázs Attila igazgatása óta a temesvári magyar színház a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóra (TESZT) újvidéki, szabadkai, aradi előadásokat és budapesti alternatív- és mozgásszínházi produkciókat hív.

Románia számára a színház értékes exportáru. 2012 tavaszán a nagy bogotai nemzetközi színházi fesztivál (IberoAmerican Festival of Theater, FITB) díszvendége Románia volt. A román színházművészetet három előadás képviselte: a szebeni román társulat két előadása és a kolozsvári magyar társulat (Leonce és Léna Tompa Gábor rendezésében). A szebeni Godot-ra várva (rendező: Silviu Purcărete) öt helyett hétszer ment a nagy érdeklődésre tekintettel. A román színháznak keletje van a nemzetközi piacon. Méltán. De a román színházi szakma meg is tesz ezért mindent.

Kulcsár Edit

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
Utolsó frissítés: 2012. június 15., péntek 11:38