|
Tolnai Ottó (Fotó: nyitottmuhely.hu)2012. június 7. | 18 óra | Horváth Árpád Stúdiószínház Tolnai Ottó szerbiai magyar írót, költőt, műfordítót látja vendégül a Csokonai Színház. A Kossuth-díjas művésszel – aki a könyvhét megnyitására érkezik Debrecenbe – Szirák Péter irodalomtörténész beszélget. Az est folyamán elhangzó műveket Tolnai Ottó és a Csokonai Színház színészeinek tolmácsolásában hallhatjuk.
Tolnai Otto a vajdasági magyar irodalom sokoldalú és egyik legkiemelkedőbb alakja. Műveit német, francia és szerb nyelvekre fordították le. 1940-ben született Magyarkanizsán. 1955–1959 között a zentai magyar gimnázium tanulója, 1956-tól publikál rövidprózát, 1960-tól verseket. 1959-től az újvidéki Magyar Tanszék hallgatója. 1961-től az Újvidéken megjelenő Ifjúság hetilap Symposion című művészeti mellékletének szerkesztője.
Első verseskötete, a Homorú versek megjelenésének évében, 1963-ban Zágrábba költözik, filozófiai tanulmányokat folytat. 1964-ben megjelenik az Új Symposion folyóirat, melynek 1974-ig szerkesztője. 1969–1972 között a folyóirat főszerkesztője. A cenzúra, vádemelés, bírósági ítélet következtében le kell mondania a lap vezetéséről. 1974–1994 között az Újvidéki Rádió művelődési műsorainak szerkesztője, képzőművészeti kritikusa.
1966-tól 1990-ig a Jugoszláv Írószövetség tagja. A szövetségnek, amely az államalakulattal egyidőben felbomlott, ő volt utolsó elnöke. 1990-től a Magyar Írószövetség tagja. 1992-től a Veszprémben megjelenő Ex Symposion főszerkesztője. 1994-től Palicson él. Kötetei:
Homorú versek. Versek. Újvidék. 1963. Forum. (Symposion Könyvek.) Sirálymellcsont. Versek. Újvidék. 1967. Forum. (Symposion Könyvek.) Tolnai Ottó – Domonkos István: Valóban mi lesz velünk. Versek. Újvidék. 1968. Forum. (Symposion Könyvek 13.) Szeplőtelen kis gépek csöpp fejedelmi jelvények. Bányai János kommentárjaival. 1968. (Híd melléklet.) = 2. kiad.: Bányai János tanulmányával. Újvidék. 2010. Fórum, 64 p. Agyonvert csipke. Versek. Újvidék. 1969. Forum, 132 p. (Symposion Könyvek 18.) Rovarház. Regény. Újvidék. 1969. Forum. Ördögfej. Ifjúsági regény. Újvidék. 1970. Forum, 128 p. Böndör Pál – Fülöp Gábor – Kis/s/ Jovák Ferenc – Tolnai Ottó: Képversek. Újvidék. 1970. Forum. (Symposion Füzetek 2.) Gogol halála. Kispróza. Újvidék. 1972. Forum, 120 p. (Symposion Könyvek 35.) Legyek karfiol. Versek. Újvidék. 1973. Forum. (Symposion Könyvek 36.) Versek. Újvidék. 1975. Forum. Sáfrány Imre. Képzőművészeti monográfia. Válogatta és az előszót írta: Tolnai Ottó. Újvidék. 1978. Forum, 78 p. Világpor. Versek. Újvidék. 1980. Forum. Elefántpuszi. Gyermekversek. Újvidék. 1982. Forum. Virág utca 3. Regény. Újvidék. 1983. Forum. Vidéki orfeusz. Válogatott versek. Bp. 1983. Magvető. Gyökérrágó. Versek. Újvidék. 1986. Forum, 120 p. Rokokokó. Gyermekversek. Újvidék. 1986. Forum. Prózák könyve. Elbeszélések. Újvidék. 1987. Forum. Cápácskám: apu. Gyermekversek. Újvidék. 1989. Forum. A meztelen bohóc. Képzőművészeti írások. Újvidék. 1992. Forum. Wilhelm-dalok, avagy a vidéki orfeusz. Versek. Pécs. 1992. Jelenkor. = 2., a szerző által javított kiad. Pécs. 2009. Jelenkor. árvacsáth. Versek. Bp.–Újvidék. 1992. Orpheusz–Forum. Versek könyve. Bp. 1992. Széphalom. Kékítőgolyó. Új prózák könyve. Bp. 1994. Kortárs–Széphalom. Végel(ő)adás. Drámák. Bp. 1996. Prológus. Rothadt márvány. Jugoplasztika. Képzőművészeti esszék. Bp. 1997. Kijárat. (Teve Könyvek.) Balkáni babér. Katalekták. Versek. Pécs. 2001. Jelenkor. Költő disznózsírból. Egy rádióinterjú regénye. Kérdező: Parti Nagy Lajos. Pozsony. 2004. Kalligram, 395 p. Szög a nadírban. Kovács Antal naplója. Pécs. 2005. Alexandra, 64 p. (Szignatúra Könyvek.) Domonkos István – Fehér Kálmán – Tolnai Ottó: Dolerony. Újvidék. 2005. Forum, 64 p. Ómama egy rotterdami gengszterfilmben. Regény versekből. Zenta. 2006. zEtna, 236 p. A pompeji szerelmesek. Fejezetek az Infaustusból. Válogatott prózai írások. Pécs. 2007. Alexandra, 424 p. Tolnai Ottó legszebb versei. Bp. 2007. AB-ART, 136 p. Grenadírmars. Egy kis ízelt opus. Zenta. 2008. zEtna. Világítótorony eladó. Festettvíz-próza. Zenta. 2010. zEtna-Basiliscus, 154 p. A kisinyovi rózsa. Szeged. 2010. Factory Creative Studio, 96 p. A tengeri kagyló. Kisregély. Újvidék. 2011. Fórum, 128 p. (Híd Könyvtár.)
Fontosabb díjak, elismerések:
1967 – Híd-díj 1980 – Híd-díj 1988 – Szirmai-díj 1988 – Mikes Kelemen-díj 1991 – Üzenet-díj 1991 – József Attila-díj 1992 – Kortárs nívódíj 1992 – Az Év Könyve Jutalom 1993 – Ady Endre-díj 1994 – Alföld-díj 1995 – Déry Tibor-jutalom 1997 – Bodrogvári Ferenc-díj 1997 – Füst Milán-jutalom 1999 – Weöres Sándor-díj 1999 – Bezerédj-díj 2000 – A Köztársasági Elnök Aranyérme 2000 – Radnóti Miklós-díj 2001 – Mediawave-díj a Párhuzamos Kultúráért 2004 – Magyar Irodalmi Díj 2007 – Todor Manojlovic-díj (Szerbia) 2007 – Kossuth-díj 2009 – ARTISJUS Irodalmi Fődíj 2009 – Bosanski Stecak (Szarajevó)
Bővebben a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán »
|