Ráckevei Anna– Jászai Mari itt most egy ürügy, hogy elmondhassunk magunkról, a világról, a szakmánkról lényeges dolgokat – mondja Ráckevei Anna, a Csokonai Színház Jászai című ősbemutatójának a címszereplője. Rideg Zsófiával, az ősbemutató dramaturgjával többek között a színészlegenda alakjáról, az egykor és a ma párhuzamairól, azonosságokról és különbségekről, egy színésznőben rejlő atomerőműről beszélgettek a próbafolyamat során.

Rideg Zsófia: – A képzeletbeli operett kolozsvári vendégszerepléséről utaztunk hazafele, és egyszer csak arról kezdtünk el beszélgetni, milyen jó volna Jászai Mari életéből létrehozni egy előadást.

Ráckevei Anna: – Ahogy a téma-ötlet felbukkant bennem, rögtön Borbély Szilárdra gondoltam, hogy őt kellene felkérni a megírására, mivel nagyon meghatározó élményt jelentett számomra a Halotti pompa kötetéből kiinduló alkotói folyamat. Kiderült, hogy Szilárd már korábban foglalkozott a témával. Az általa írt színdarabból végül dialógusokat vettünk át a mostani előadásunkhoz, amely végül egyre inkább rólunk kezdett el szólni, akik a próbafolyamatban részt vettünk.

– Vajon azért izgatott Jászai, mint téma, mert hasonló problémákkal szembesültél hivatásod gyakorlása közben? Van annak jelentősége, hogy amikor Jászai a naplóját írni kezdi, nagyjából épp annyi idős volt, mint most Te?

– Ez is közre játszik. Az, amilyen érettséggel ő a naplójában ír a pályájáról, az életútjáról – egyfajta összegzés szándékával. Igen, Jászai Mari itt most egy ürügy, hogy elmondhassunk magunkról, a világról, a szakmánkról lényeges dolgokat. Nagyon régen olvastam a naplóját, talán még főiskolás koromban, és emlékszem, milyen izgalmas volt, mennyire modernül gondolkodik a színházról, az emberről. Ez az állandó önmagára figyelése, ez engem teljesen lenyűgözött, erős nyomot hagyott bennem.

– Más olvasni egy naplót és más előadni azt a színpadon.

– Kicsit olyan, mintha most tényleg a lelkébe próbálnék belebújni, és ez igen fura állapot. Lévén, hogy „színészből vagyok" én is, természetes, hogy nagyon sok közös pont van, nemcsak szakmai, hanem lelkialkat szempontjából is. Közös bennünk az, ahogyan egy színész általában véve össze van gyúrva. Ami pedig az ő személyes sorsát illeti, az megrendítő. Hogy valóban milyen mélyről, gödrökből és zsákutcákból kellett kijönnie, és hova tudta végül felküzdeni magát szakmai tudásban, emberi minőségben. És hogy az utolsó pillanatig nem hagyta abba a tanulást, próbálta folyamatosan frissen tartani a szellemét, a fizikumát. Az is lenyűgöző, mennyire elkötelezett volt a hazája iránt.

Ráckevei Anna, Oláh Zsuzsa– Fontos, hogy a napló lényegében a nyilvánosságnak íródott?

– Igen, színészi szempontból ennek van jelentősége. Rendkívül izgalmas az a színészi, az a lelki munka, hogy kutassuk, valójában mi van a sorok mögött, hol őszinte, hol játszik szerepet. És vajon meddig mehetünk el ebben a kutakodásban, meddig engedhetjük meg magunknak? Ez érdekfeszítő.

– Lehetőséget ad Neked ez a szerep, hogy kitágítsd a határaidat, vagy nem?

– Minden ilyen nagy feladat összegzésre jó. Arra, hogy az ember számba vegye, mi az, amit már tud. De hiába akarom tudatosan tágítani a határaimat, inkább észrevétlenül tágul a horizont, bővül a szakmai eszköztár.

– De ha jól érzékelem, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is szembesülésre ad lehetőséget ez az anyag. Jászai, például, naplója tanúsága szerint folyamatosan szenved a humor hiányától. Neked viszont, úgy érzem – már csak Molnár Ferenc Olympiájára visszagondolva is –, nagy humorod van. És érdekes módon ez a komikai véna fontos ahhoz, hogy ezt a nagy tragikát megjelenítsd számunkra. A humorod érhető tetten abban, ahogy el tudod tartani magadtól különböző pillanatokban a figurát...

– Végül Jászairól kiderült, hogy igenis van neki humora. Ha valaki képes magára kívülről nézni, ha képes olyan szarkasztikus megjegyzéseket magára tenni, mint ő, akkor ott biztos, hogy van humorérzék. Végül ez ki is jött, mert tudjuk, hogy munkásságának utolsó időszakában játszott vígjátékot, és nem is sikertelenül. A naplóját olvasva láthatjuk, hogy megvolt a humor már ellensúlyként korábban is, csak az a kérdés, mennyire volt elfedve, mennyire tudta használni, vagy mennyire félt tőle – el is hangzik a darabban, hogy „tragikus színészen nem jó, ha nevetnek".

– Említetted, hogy ez szakmailag is egyfajta összegzés Neked. Az, hogy most egy születőben lévő színpadi szöveggel dolgozol, az nem újdonság számodra...

– Mióta Debrecenben vagyok, azóta nem. Ahhoz voltam szokva – mert ez a magyar színházi gyakorlat –, hogy a színész legkésőbb az olvasópróbára megkapja a szövegét, amit be kell vágnia... A Csokonai Színházban számos előadás csak a próbák során áll össze – akár a szöveget tekintve is. Ez inspiratív munka, ugyanakkor egy nagy ugrás a sötétbe, mert sokszor nem lehet legalább a szövegbe belekapaszkodni. A Vidnyánszky Attila által rendezett Halotti pompa Borbély Szilárd verseiből állt össze, a Mesés férfiak szárnyakkal című előadás is úgy épült fel, hogy a próbák során létrejövő helyzetekből következett, hogy a rendelkezésre álló szövegekből mi az, ami elhangzik majd... A szöveg a Jászai esetében is folyamatosan alakult...

Ráckevei Anna, Csikos Sándor– De jelen esetben plusz nehézség, hogy rengeteg monológod van. Egy hosszú monologikus létezésből születnek a különböző helyzetek, köréd szerveződik a színpadi történés...

– Erre most nem is akarok gondolni...

– Ebben azért talán segít Téged az, hogy egy számodra ismerős világban mozog Jászai, ugyanazt a hivatást űzitek, és emberileg is van bennetek közös, még ha nem is feltétlenül vagytok hasonló karakterek... Én úgy látom, nem esik nehezedre belehelyezkedni az ő érzelmi és gondolati világába, megtalálni ennek a gondolatmenetnek a folyamatát, mintha a gondolat ott születne a színpadon az adott pillanatban, mintha előttünk íródna a naplója. Te ezt belülről hogyan érzékeled?

– Sokkal nagyobb dimenzióban élte meg ő – így érzem – a saját hiúságát és szakmai önzését, mint én. Nehéz nekem egyáltalán elképzelni, és azután valamit megérinteni belőle, milyen erős volt benne ez a – ahogy ő fogalmaz – „dicsvágy", ez a motor, ami őt hajtotta, és ami nem egyértelműen elítélendő... Furcsa kevercset alkothatott benne a nagyon erős elhivatottság érzés, a nagyon erős nemzettudat, a nagyon erős érvényesülési vágy és a szakmai maximalizmus. Valóságos atomerőmű volt ez benne, és ehhez nekem fel kell nőnöm, azt érzem.

– Ez jöhet az ő hányattatott sorsából. Nagy ellenlöket kellett neki, hogy felkapaszkodjon...

– Nem tudom, hogy rakódik össze ez egy emberben. Nyilván ott a tehetség, mint alap, és azután ehhez ő választott, megtalált magának idolokat, szellemi vezetőket. Az sem véletlen, hogy kiket talált meg: Széchenyit, Petőfit, Shakespeare-t. Állandó párbeszédben volt velük, mintha kortársak lettek volna.

– Hol van ebben Ráckevei Anna? Hiszen Jászaival együtt hántod le magadról a különböző rétegeket. Van már rólad is egy kialakult kép az emberekben, ahogy Jászai Mariról is, és itt most egyszerre formálod mindkettőt. Anélkül, hogy deheroizálnád Jászait (és Ráckeveit), megmutatod e hivatással járó nehézségeket, emberi esendőségeket is. A költészet és a próza szép egyensúlya által emberközelivé hozod Jászai Marit a maga olykor vaskos indulataival, kiszolgáltatott női sorsával.

– Ha valaki egy kicsit is foglalkozott az ő életével, az ezzel mind tisztában van. De ha valakinek csak egy sablon él az agyában – „Jászai Mari tér" vagy „Jászai, a Nemzet színésznője" –, akkor annak biztos sok meglepetésben lesz része, ami meghökkentő is lehet. De mindez hozzátesz Jászai Marihoz, és nem elvesz belőle. Emberközelivé, háromdimenzióssá teszi azt a kétdimenziós képet, ami az emberekben általában él róla.