Gyilkosság a székesegyházban - Trill és Varga József '97 tájánMég mindig az időről. Képzeljük magunk elé Trillt, amint huszonévesen alakítja a mártírrá lett Becket Tamást (Gyilkosság a székesegyházban, 1997). És mivel a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak szó szerint szinte semmije sem volt, többek között például színházterme, ezzel az előadással Kárpátalja templomaiban tájoltak, és Trill szószékekről prédikált a szerepe szerint…

Nyilván „férfiasodott” a szerep, amikor már a negyvenhez közeli Trill alakította újra a pécsi székesegyházban ugyanezt a figurát (2009).

Vagy gondoljunk 2003-as Három nővérre – az első zsámbéki verzió egy focipályán játszódott, ahol mobiltelefonon jelezték a dadusnak, hogy elindulhat a távolból a kanna tejjel, de játszották az előadást stúdiószínházi térben is… Az első verzió után újragyúrták a darabot úgy, hogy az utolsó előtti felvonást, amely a városkát elemésztő tűzvészről szól, az elejére tették. Vidnyánszky szerint mi, akik a tűzvész utáni korban élünk, már csak a pusztulásból, a veszteségeinkből, az örökre elveszített ártatlanság állapotából tudunk visszagondolni – ahogy a három nővér is – a védett gyerekkorra.

Vass Magdolna– Az lesz a gyönyörű, amikor hatvanévesen játsszák el színésznőim a három nővért – mondta Vidnyánszky egy beszélgetésen. Amikor már a színészek is telítődnek az elmúlás megannyi tapasztalatával, amikor már saját életük tűzvészén túlról játszhatják Irinát, Olgát, Mását…

Ahogyan a Három nővér történeténél is megbontja a darab eredeti kronológiáját, a Tragédia sem a Paradicsomból indít: már kívül vagyunk az Édenen. Ez is régi alapgondolata Tragédia-rendezéseinek, akárcsak szimbolikus tárgyak: pergamen, a lámpa vagy a második verziótól megjelenő földkupac. Itt is egyfajta tűzvész utáni időben vagyunk: az első emberpár kiűzetett a Paradicsomból. Már csak az emlékezet utal az aranykorra, ahogy Éva mondja – szintén a harmadik színből ideidézve – „nem így volt ám ez egykor, szebb időben.”

Kornya István
Fotó: Máthé András